Egy győri cég egyik tulajdonosával régi ismerősként köszöntöttük egymást. Rövid beszélgetést követően felkért, hogy vállalkozásuk biztosítását tekintsem meg, és ha valami észrevételem van, akkor azt ne rejtsem véka alá.

Mint ahogyan az ilyenkor szokásos, a cég tevékenységének megismerése, valamint a telephely alapos feltérképezése után kézbe vettem az aktuális kötvényeket. Az adatok áttanulmányozása, illetve a helyszínen tapasztaltak összevetése után meg kellett állapítanom, hogy a kollégák majdnem kifogástalan munkát végeztek. De mégis elkövettek egy „aprócska” hibát. Indokolatlanul eladták ismerősömnek az árvízkockázatot. Miután városunk legmagasabb pontján, természetes víz – folyó vagy tó – csak fényképen fordul elő, nem esett nehezemre indokolni a szerződés aprócska hibáját. A szerződést a valóságos kockázati viszonyoknak megfelelően átdolgoztuk, ezáltal megtakarítottunk egy kis pénzt a cég számára.