Sem a szervezőknek sem pedig a résztvevőknek nem kell felesleges kockázatot vállalni!
Van biztosító, amelyik megtéríti mindazt a személysérüléses és dologi kárt, melyet a biztosított, mint rendezvény szervezője a rendezvényen résztvevőknek (pl.
versenyzők, rendezvényen fellépők, kiállítók), nézőknek és harmadik személyeknek a rendezvény időtartama alatt, annak helyszínén okozott, és amelyért a magyar polgári jog szabályai szerint kártérítési felelősséggel tartozik.
A biztosítási fedezet kiterjed azokra a vagyontárgyakra is, melyeket a rendezvényen részt vevők magukon hordanak, illetve poggyászként magukkal visznek.
Sőt!
A rendezvényen részt vevő személyek balesetbiztosítási védelme is megoldható a rendezvényekre szóló balesetbiztosítással!
Az alábbi rendezvényekre köthető biztosítás:
- sportrendezvény
- koncert, kulturális rendezvény
- fesztivál, falunap
- üzleti rendezvény
- edző-, sporttábor
- szabadidős tábor
Üzleti rendezvény, edző-, sporttábor és szabadidős tábor esetén a szerződőnek lehetősége van a biztosítási védelmet a szervezett csoportos utazás időtartamára (oda- és visszaút) is kiterjeszteni.
A rendezvénybiztosítások adókötelezettsége:
Amennyiben a biztosítást a tevékenységgel szoros összefüggésben vásárolja a szerződő, akkor a biztosítás díja a vállalkozás érdekében felmerülő költségnek
minősül, azaz a társasági adó alapjában elismert költség.
Gondolt a biztosító azokra a szolgáltató létesítményekre is, akik tevékenységét a folyamatos nyitva tartás jellemzi.
A belépőjegybe épített balesetbiztosítás célja egy szolgáltató létesítmény szolgáltatását belépőjegy vagy bérlet ellenében igénybevevő látogatók
balesetbiztosítási védelme a szolgáltatás igénybevétele alatt. (pl.: műjégpálya, strand, termálfürdő, sport és szabadidőközpont, wellness központ, játszóház,
kalandpark, barlang, cirkusz, vándorcirkusz, szolárium). A belépőjegybe épített balesetbiztosítás egész évben folyamatos biztosítási védelmet nyújt a létesítmény
területén, nyitvatartási időben bekövetkező balesetekre.
További részletekért keressen minket elérhetőségeinket!