
A nap minden pillanatában felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű áru van földön, vízen és persze a levegőben. Mire a feladótól a vevőhöz ér a feladáskor még kifogástalan áru, számos dolog megtörténhet, amelynek következtében sérülhet, teljesen tönkre mehet, elveszhet stb. Szerencsére mindezen veszélyek ismertek mind a szállítók, mind a biztosítók előtt, ezért a leselkedő kockázatot megfelelő biztosítással enyhíteni, csökkenteni lehet.
A szállítmánybiztosítást illetve az áruszállítások biztosítását megkötheti mindenki, akinek érdekben áll az áru állagának megóvása (az áru tulajdonosa, szállítmányozó, fuvarozó stb.) függetlenül annak fuvarozási módjától és a szállítás útvonalától.
Ezek a biztosítások az árutulajdonosi érdekek védelmét szolgálják, a szállított áruban bekövetkező, a szállítás rendes folyamatával összefüggésben felmerülő, véletlen és balesetszerűen bekövetkező károk, veszteségek megtérítésével.
A szerződés lehet egyutas-, vagy keretszerződés.
Nemzetközi közúti árufuvarozói felelősségbiztosítás (CMR) keretében a biztosító vállalja, hogy a fuvarozó helyett teljesíti azon kártérítési kötelezettségeket, amelyek a biztosítottat fuvarozói minőségében, a CMR-Egyezmény alapján, a fuvarozott áruban keletkezett sérülés, elveszés következtében megbízóival szemben terhelik.